az első hét egyedül a gyerekekkel katasztrofális, szerdán és pénteken sírok-kiborulok

most is alvás helyett írok blogot, de a hajnal 2.58 sem a magányomról szól: miután az ágyába rakom Dávidot, Andris idejön hozzám és inni kér, és megkönnyebbülten felsóhajtok, mert most nincs hiszti ébredés után
Dávid pénteken harminc percet alszik délelőtt 11.40 és este 20.10 között, kedden sem tud aludni, egész nap a karomban hordozom, letenni nem lehet, öt perc után nyöszörög és sír

a kendő izzasztó negyven fokban, Dávid nem tűri, Andrist nem tudom magamhoz ölelni

ég a hátam a fájdalomtól, görcsöl a nyakam és a derekam Dávid többórányi hurcolása után, Andris bőg, ha fekve szoptatom Dávidot, és kirohan a szobából

egyik gyerekemtől megyek-rohanok a másikhoz és vissza, ebből áll minden napom reggel 5.30-tól (7.30-tól) este 22.00-ig, ha Andris nyugodtabban alszik, 1.30 és 5.30 között csak Dávidhoz kell felkelnem

pénteken megfájdul a fejem, ha sírás után kifújom az orromat, úgy érzem, mindjárt megvakulok, elzsibbad az agyam a fájdalomtól

Andris szeretgeti Dávidot: játékot ad neki, megsimogatja a fejét és a hasát, puszit nyom a mellkasára, nevet, ha Dávid véletlenül hozzáér a kezével-lábával

életemben először szoptatok nyilvános helyen: a játszótéren

pénteken egy órán keresztül masszírozom Dávid hasát, hogy el tudjon aludni

nincs idő magamra, nincs idő a hobbijaimra

Andris elrántja a lábát, ha véletlenül hozzáér Dávid, sírva tiltakozik az ellen, hogy ő is ott fekszik mellettünk

álom/ajándék, álomajándék, ajándékálom: napi egyetlen gyerekmentes óra

próbálok türelmes maradni és mindkét gyerekemnek annyi szeretetet adni, amennyit csak tudok

kevés időnk jut egymásra, de a szerelemünk még mélyebb B.-vel, ha egyáltalán fokozható az, ami közöttünk van, ami összeköt minket egy életre

Andrisnak elég harminc perc alvás is

egész nap kapkodok

már öt perc alatt is le tudok zuhanyozni

keveset nevetek

Andris sírva csimpaszkodik a lábamba, miközben megpróbálok az egyik szobából a másikba jutni a síró Dáviddal, és én is sírok

csütörtökön anyósom és a gyerekek egyik unokatestvére viszi a játszótérre Andrist, és utána még maradnak, én ezalatt legyűröm a felgyűlt házimunkát

kétszer másfél nap hányás nélkül, pénteken azonban háromszor ömlik vissza a tej Dávidból

Andris összesen napi egy-másfél órát tölt a tévé (mesetévé) vagy a számítógép (családi videó) előtt, hogy egyáltalán esélyem legyen elaltatni Dávidot, egyik nap a tévé előtt alszik el

nagyon hiányzik, hogy Dáviddal összebújva szundikáljak szoptatás után

egyik gyerekemmel sem tudok úgy foglalkozni, ahogy szeretnék

Andris azt látja, hogy egész nap Dávid van a karomban

B. aggódik és félt, ő is fáradt

nem akarom, hogy Andrist a tévé nevelje fel, nem akarom, hogy ne legyen erőm Dávid babusgatásához
 teljes önfeladás

óriási kihívás a két gyerekkel lemenni a játszótérre még a hőség előtt

Dáviddal minden hajnali ébredése után 40-50 percig sétálgatok a lakásban, hogy elaludjon

ha egész nap nem tudok vele foglalkozni, Andris estére kiborul, üvöltve hisztizik, Dávid felébred, amikor elfogy a türelem, kiabálunk Andrissal

12 kilót fogyok másfél hónap alatt

Andris megáll előttem a két alvós takarójával, felnéz rám és sírni kezd, hogy őt vegyem fel és ne a síró Dávidot

valahogy túl kell élnem ezeket az első hónapokat, talán könnyebb lesz, ha Dávid mobilizálódik
 szeretnék minden jó pillanatot élvezni, keresem az apró örömforrásokat