Ezúttal Hobbi osztotta meg a gondolatait velünk a szoptatásról:

Van egy kényes téma, amit még ide valónak gondolok. A szoptatás. 

Én mondjuk nagyjából tudtam mire készüljek e téren, de sajnos sok kismama meglepődik, hogy ez nem is olyan egyszerű és természetes, mint ahogy az ember elsőre gondolná. Arról pl. nem sokan beszélnek, hogy mennyire fájdalmas tud lenni az első időben, sőt, van akinek meg később is, végig az egész szoptatás alatt.

Magyarországon nagyon propagálják a szoptatást. Hellyel-közzel én is egyetértek azzal, hogy az ember, ha tud, szoptasson, mert segíti a kötődést, de nem minden áron! 
Voltam egy holisztikus szülésfelkészítő tanfolyamon, ahol egy számomra nagyon szimpatikus, védőnőből lett bába, tartott előadást mindenféléről. Két olyan dolgot mondott, amitől nagyon megnyugodtam. Az egyik: a szoptatás fontos, de ha nem megy, akkor ne erőltessük, mert többet ártunk vele, mint használunk. Ha kínnal szoptatsz, vagy kínnal szopik a gyerek, akkor semmi értelme, mert nem éri el a célját: a szeretetteljes kötődés megerősítését. Higgyük el, hogy a tápszerrel éppen úgy lehet szeretetteljesen táplálni, hiszen a szándék a fontos. Az anyatej nem maga a szeretetesszencia, hanem pusztán egy dolog az anyaság kimeríthetetlen tárházából. 
A másik dolog ami miatt a szívembe zártam, a cumizás kérdése. Cumiztassuk, vagy sem? Azt mondta, hogy ő nagyon cumi ellenes volt. Az egyik gyereke a három közül 6 éves koráig cumizott. :) Őnála fogadta el, hogy ha valaki cumizik, akkor cumizik. Arany mondata: láttál-e már felnőtt embert cumival a szájában? Nem. Tehát előbb utóbb le fog róla szokni. Az, hogy mennyire zavar be a szoptatásba, más téma, hosszadalmas, nem is fejtem itt ki. Az én tapasztalatom az, hogy a kisfiam cumizott, cicizett bimbóvédővel, tápszerezett, kanalazott gyümölcsöt, zöldséget, és sosem zavarodott össze. 

Mikor megszületett a kisfiam, én úgy voltam vele, hogy szerettem volna szoptatni, de azt is tudtam, hogy ha valami miatt nem megy, nem fogom erőltetni. 
Be is jött a hibapont: nem tudta bekapni a mellbimbómat. Míg a kórházban voltunk, valahogy elfelejtették közölni a csecsemős nővérek, vagy legalábbis nem hangsúlyozták eléggé, hogy a tej kb. három-négy nap után indul be rendesen. Egyébként pedig ha a gyerek 3 napig egy kortyot nem eszik, akkor sincs semmi. Feltöltött raktárral érkezik és akkora a gyomra, mint egy cseresznye, szóval nem sok kell neki a jóllakáshoz... 
Szülés után már ott álltak felettünk, hogy szoptassunk. Rakhattam én a cicire szerencsétlen gyereket, még nem jött bele a szopizásba, én sem jöttem még bele, nem tudta elkapni, mindig kiesett a szájából. Jött az egyik nővérke, nyomta a gyerek szájába a mellemet. Jött a másik, taposott a másik irányból. Bimbóvédőt ne használjak, próbáljam anélkül. Tápszert nehogy adjak neki, fejjem le, kanállal adjam neki, mert nem fog megtanulni szopni. Tulajdonképpen nem is annyira fontos, hogy szopjon, mert az az egy-két csepp elég neki, ami jön, ne erőlködjek azért nagyon, de azért mégis erőlködjek. Volt ott mindenféle vélemény. Ahány nővérke, annyiféle. Igazodjál el rajta.
Kedd reggel született a fiam, szerda délutánra borultam ki. 
Kék volt a mellem, annyira nyomkodták, hogy a gyerek szájába erőltessék. Nem ment. Akkor bejött egy újabb nővérke kiselőadást tartani, mire én kifakadtam és elkezdtem sírni, hogy nem érdekel, hogy nem tudok szoptatni, majd kap tápszert. Néztek rám, mint a véres rongyra. A nő kicsit visszavett és kérdezte, hogy be van sárgulva a gyerek, most mi lesz? Minél több anyatejet kell, hogy kapjon, mert attól elmúlik a sárgaság. Ránéztem, és megkérdeztem, hogy miért, mi lesz, ha nem kap anyatejet? Később múlik el a sárgaság és nem mehetünk haza. Én meg néztem rá, és kérdeztem, hogy és akkor mi van? Akkor bent maradunk még két napot, lámpázzák a gyereket. Mire én: Na és? Ezért kell engem az idegbaj szélére kergetni? 
Felmutattam a középső ujjamat gondolatban, majd döntöttem.
Rátettem egyik mellemre, tíz perc próbálkozás, másik mellemre, újabb tíz perc. Bimbóvédővel is próbálkozás. Azzal sem nagyon ment. Minden próbálkozás után bementem a csecsemősökhöz és az ipari elektromos mellszívóval csontra kiszívtam mind a két mellemet. Alig jött belőlük 10 ml. Azt bele egy cumisüvegbe, megkapta a kisfiam, majd még megkínáltuk tápszerrel is. Én diktáltam a csecsemősöknek, hogy adjanak a gyereknek tápszert. Így nyugodt voltam, hogy BIZTOSAN nem hal éhen. Csodálatosan működött. Evésenként megevett 20 ml-t és durmolt. 
Ha kötekedni próbált valamelyik, aki még nem talált meg, azonnal leállítottam azzal, hogy próbálkozom, fejem, akarom szoptatni, de ha nem megy, akkor nem erőlködöm, majd meglátjuk.
Péntek délelőtt mehettünk haza. Reggel rátettem a kisfiamat a cicire bimbóvédővel. Elkapta, elkezdte szívni és elkezdett ömleni a tej... Addigra tanulta meg, hogy mit kell csinálni és 3 nap kellett hozzá, hogy elinduljon a tejem.
Hazamentünk, bimbóvédővel szoptattam és minden evés után megkínáltam tápszerrel. Annyit adtam neki, amennyit kért. Kérdezték tőlem, hogy mennyit eszik. Mondtam, hogy fogalmam sincsen. Kiszívja a két mellemet, meg tolok neki tápszert mondjuk alkalmanként másfél decit. (Zabagép egyébként.) Semmi baja nem volt. Nem hányt, nem fájt a hasa. Addig evett, míg éhes volt. Nyilván, ha egy baba telezabálja magát, majd vissza bukja, akkor ez nem tud így működni, mint nálunk. De én erre azt mondom, hogy minden anyuka megtanulja a saját gyereke működését és csak saját magunkra kell hallgatni ilyen téren is. Az én kisfiam mértéktelenül evett. :) Gombóc volt, havi egy kilót hízott, imádtam, de most normális súlyban van, tök egészséges, nem beteges, jó étvágyú, szóval semmi baj nincs vele.
Utána még az ismerősök, meg a védőnő szekírozni próbáltak a bimbóvédő miatt, hogy próbáljam meg anélkül. Nem értettem mire ez a nagy felhajtás. Magamhoz ölelem, és egy kis szilikon cuccon keresztül szopizik csodálatosan, eszik tápszert, majd ernyedten alszik 3-4 órát. Nem tűnt kifejezetten zaklatott gyereknek. Az első 6 hét konkrétan úgy telt, mint a nagykönyvben. Evés, két perc nézelődés, 3-4 óra alvás, evés. Közben pukizott, rakta tele a pelusokat, én meg ültem mellette és vártam, hogy történjen valami. 

Sok helyről hallom, hogy begyullad az anyuka melle, meg fáj, amikor töltődik be a tej, meg általában: problémás a szoptatás. 
Ez itt természetesen csak az én véleményem, de én mindenképp arra bíztatok mindenkit, hogy ne erőltessen semmit! Ha szeretne szoptatni, de nem megy bármi miatt, hagyja a fenébe, mert nem ér annyit az egész. Én kb. két hónapig fejtem minden szoptatás után a tejemet. Nem lett több! Ittam tejszaporító teát. Nem lett több! Felesleges, elpocsékolt idő! Valakinek vagy van sok teje, vagy nincs. Vagy megy a szoptatás, vagy nem. Fogadjuk el a dolgot és legyen úgy, ahogy van. Ne erőlködjünk, mert sokkal többet árt a stressz magunknak, meg a babának, mint egy békében elszopogatott tápszer. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy azonnal hagyjunk fel a próbálkozással. Csak az ésszerűség mentén próbáljunk megmaradni. 

Egyébként pedig nem minden anyuka alél el a szoptatás gyönyörétől. Szerintem ezt sem kell szégyellni, mert mind mások vagyunk. Nekem pl. nem tartozott a kedvenc időszakaim közé a szoptatás. Utáltam, hogy 0-24-ben szoptatós melltartóban rohangálok, irtó büdösen izzadok a mirigyek miatt, ragadok a tejtől, szerelmeskedés közben a férjemre csöpög az anyatej, meg ilyen bájos dolgok. Szóval jó-jó, aranyos, meg édes, ahogy cuppog, meg szopizik, de egy idő után én már nem annyira élveztem a dolgot. Nem ihatsz alkoholt, kávét, nem dohányozhatsz. Szerettem volna visszakapni a testemet. A kisfiam fél éves korában beadta az unalmast. Nem kellett neki több cici. Fejtem, kínáltam, nem kellett. Közös megegyezéssel abbahagytuk a szoptatós témát. Örültem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.