Ma miután meguntam, hogy reggeli és ebéd után uzsonnára is szökőt kért, cselhez folyamodtam és úgy döntöttem, ezúttal megpróbálom a vizuális ingerek segitségével megfogni a kis zsiványt és nekiálltam az otthon lévő alapanyagokból egy olyan szemet gyönyörködtető gyümölcstálat varázsolni, amilyeneket a fészbuk tanúsága szerint mások hat-nyolc gyerek meg két fél állás mellett csak úgy hobbiból kiráznak a kisujjukból. (Ilyen módon láttam én már eperszemekből nyuszikát; görögdinnye szeletekből baglyot; avokádóból mackót és szalmából egeret...)

Mit sem törődve hát a Ded egyre erőszakosabbá és riadtabbá váló szökőzésével (időnként azért megkockáztatott egy-egy félénk Mazso? kérdést is, hiába, eltanulta tőlem, hogy mindig, a legvészterhesebb körülmények között is kell alternativát adni), beharapott alsó ajakkal szeleteltem a banánt, vagdostam az almát, járt a kezem, mint a motolla, miközben a szemeim előtt ott lebegett valami csodálatosan ötletes, valami 2,5 éves aggyal is ellenállhatatlan kompozició, amihez éppen már csak egy kis pirosra lett volna szükségem... és ekkor elkövettem azt a balga hibát, hogy kinyitottam a hűtőt, aminek középső polcán, természetesen legelöl ott kacérkodott az a szégyentelen szőlő, amit megpillantva a Kis Drágám újabb támadásba lendült és végső kétségbeesésében azt kurjantotta felém: SZÖKŐŐŐŐ, KÉREEEEE!

Leesett állal kaptam ki egy szem kopasz barackot az ominózus doboz szőlő mögül, automatikus mozdulatokkal szedtem ki a magját, szeleteltem belőle kis szájat és közben azon tűnődtem, milyen kreativ és a szó jó értelmében manipulativ ez a Csepp Ember, ha eddig a "kérek" mindig "tessék" volt, de most, hogy vészhelyzet esete forgott fenn, életében először kimondta az eddig oly sokszor hiába várt kérem-et a tessék helyett...
Hiába, ez már egy új generáció. Tudnak időziteni. A művemet megszemlélve pedig csak remélni tudom, hogy a "Hass, alkoss, gyarapits" középső parancsát illetően messze túl fog tudni szárnyalni: